Az ukrán kozákok

A "kozák" név "szabad embert" jelent, vagyis olyan embert, aki nem találja a helyét a társadalomban, és inkább olyan helyre megy élni, ahol nincsenek felülről meghatározott szabályok. A XV. századtól a "kozák" szót egyre inkább a sztyeppére kivándorolt szabad ukránokra kezdték értelmezni, akik kereskedelemmel, halászattal és vadászattal, szarvasmarha tenyészettel és sógyűjtéssel foglalkoztak.

A XV. század elején Ukrajna területén két hatalom osztozott: a déli részeken a tatár hatalom, a többin a lengyel-litván hatalom uralkodott. A déli határvidék Ukrajna természeti kincsekben leggazdagabb része volt (feketeföld, vadállatok, halakkal teli folyók). Ide vándoroltak a kalandorok, a litván-lengyel uralom alól menekülők, vagy egyszerüen mindazok, akik szabadon, elnyomás nélkül akartak élni. Mivel állandóan harcolniuk kellett a betörő tatár hordákkal (majd késobb a törökökkel is), a szabadcsapatok "kapitányságokat" (hetman) hoztak létre, valamint számos megerősitett tábort (sich) és erődöt épitettek a határvidéken - így teremtve meg a későbbi Zaporozsje állam alapjait.

Bár a kozákok egész Európa védelmezői voltak azzal, hogy gátat szabtak a tatár és török terjeszkedésnek, a lengyel hatalom mégis mindent megtett annak érdekében, hogy letörje a hetmanok hatalmát. Jó indokot szolgáltatott erre az, hogy a törökök épp a kozák támadásokra hivatkozva inditottak háborút a lengyel királyság ellen. 1596-ban Zholkewski lengyel marsal több hónapos harcok után bekerítette a kozák erőket, kb. 6000 kozák harcost és szinte ugyanennyi nőt és gyereket. Az éhezés és a belső viszályok miatt a kozákok végül szövetséget kötöttek a lengyelekkel, akik szabad elvonulást igértek a kozák vezetőkért cserébe. Szavukat azonban nem tartották meg: miután a kozák vezetők megadták magukat, a lengyel katonák szabályos mészárlásba kezdtek, számos nőt, férfit és gyereket gyilkolva meg. A kozák vezetőket Lengyelországban kivégezték.

A kozákok azonban ezt a csapást is túlélték. Kishka hetman egyesítette a viszálykodó szabadcsapatokat és számos területet foglalt el Törökország és Moldova területén. Ráadásul a lengyel királysággal is normalizálódott a kapcsolat: a lengyel király számos engedményt tett annak érdekében, hogy támogassák ot a moldovai, majd késobb a Svédország elleni háborúban. A háború végére a kozákok egyrészt ütoképes hadsereggé fejlodtek, másrészt nagy területi autonómiát élveztek a Dnyeper folyó mentén.

Zaporozsje virágzása a XVII-XVIII. századra tehető. Az ukrán kozákok katonai és politikai autonóm területe kb. 80 ezer négyzetkilométeren, Ukrajna déli határvidékén terült el.  Politikai berendezkedése az akkori idokben egyedülálló volt: azon alapult, hogy minden zaporozsjei kozák politikailag egyenlő társadalmi hátterétől függetlenül. Minden képviseloi testület tagjait általános választásokkal választották meg, beleértve a "Sich Tanácsot" is, amely a központi adminisztrativ testület volt. Ekkoriban kb. 10-40.000 kozák élt (sajnos, nincs sok írott dokumentum ebbol az időből). A kozák hadsereg 500 és 4000 fos ezredekbol állt, amelyeket "ezredesek"  irányitottak. Az ezredesek feladata volt az adott "választókerület" irányitása is a központi tanáccsal együttműködve.   Minden 100 embernek külön kapitánya, minden 10 embernek külön "atamán"-ja volt. A hadsereg vezetője a "hetman" volt, akit a "Rada"-nak nevezett Kozák Tanács választott meg. A hadseregnek nemcsak gyalogsága, de egy kisebb tüzérsége és saját zenekara is volt.

Közben a lengyel hatalom úgy próbálta megosztani a kozákokat, hogy a katolikus hitre áttéroknek különféle kedvezményeket, letelepedési jogokat adott - "regisztrálta" oket, a nem regisztáltak (vagyis az ortodox hituek) ellen pedig időnként hajtóvadászatot folytatott. Ez a feszültség végül általános felkelésbe torkollott (1630), amit a lengyel hatóságok brutális kegyetlenséggel toroltak meg. Egész falvakat mészároltak le, számos ortodox templomot gyújtottak fel - gyakran a templomokban védelmet kereső ukránokkal együtt. Így mészárolták le egy kozák kapitány, Bohdan Khmelnytskyi családját is, aki bosszúból immár fegyveres lázadást hirdetett meg a lengyel elnyomók ellen. Számos elkeseredett ukrán paraszt és kiábrándult "regisztrált" ukrán kozák csatlakozott a szabad kozák hadsereghez. Az akkor már hetman Khmelnytskyi egymás után aratta a katonai sikereket, és miután Lvov (Lemberg) városát is elfoglalta, szinte egész Ukrajna urának mondhatta magát.  1646-ben felszabadította a fovárost, Kijevet is, majd alkudozni kezdett a lengyel királlyal. A kozákok teljes függetlenséget és szabadságot akartak az összes ukrán számára - a lengyelek ezzel szemben korlátozott autonómiát és a "regisztrálás" kiszélesítését igérték. Végül Khmelnytskyi megelégelte az alkudozást és kikiáltotta a független Ukrán Kozák Államot.

Először minden jól ment. Az egyesült kozák-tatár eőok könnyedén visszaverték a lengyel hadsereget. Utána viszont a tatárok átálltak, ami véres állóháborúhoz vezetett, és arra kényszeritette Khmelnytskyi-t, hogy Moszkvához forduljon segítségért (a kijevi Khmelnytskyi szobor kinyújtott karja Moszkva felé mutat). Moszkva a katonai segítségért cserébe azt kérte, hogy a kozákok tegyenek hűségesküt az orosz cárnak. Bár a lengyeleket hamarosan kiverték Ukrajnából, az egyezmény mégsem működött: az ukránok egyenlő szintű kapcsolatot akartak független államként, mig Moszkva a birodalom új tartományaként kezelte oket.

Ettol kezdve Ukrajna két tűz közé: a lengyel és az orosz hatalomvágy közé került. Khmelnytskyi halála után újra belső viszályok törtek ki, ami végül a kozák hatalom meggyengüléséhez, végül Ukrajna újboli felosztásához vezetett.