TARASZ SEVCSENKO - az ukránok nemzeti dalnoka

Tarasz Sevcsenko az ukránok számára szinte ugyanazt jelenti, mint nekünk, magyaroknak, Petőfi Sándor.
Ezért szeretném néhány szóban bemutatni az ukránok nemzeti dalnokát.

Sevcsenko 1814-ben született, jobbágyi családban. Már gyerekként jelentkezett kivételes rajzolási tehetsége és olvasási szorgalma. Erre földesura, P. Engelhardt is felfigyelt, és inasként magával vitte az akkor 14 éves fiút Szt. Pétervárba, ahol néhány év múlva bejutott a Szt. Pétervári Szépművészeti Akadémiára. Első versgyűjteményét (Kobzar – A kobzos) 1840-ben jelentette meg.

 Az Akadémia elvégzése után a Kijevi Arheológiai Bizottság tagja lett. Ez a pozíció lehetővé tette, hogy beutazhassa egész Ukrajnát történelmi és építészeti emlékeket keresve (melyeket lerajzolt), néprajzi anyagokat gyűjtve. Ekkor születtek első erősen szatirikus hangvételű, politikailag felforgató versei.
1986-ban Sevcsenko belépett a titkos „Cirill és Metód Baráti Társaságba”. A társaságot feljelentették, tagjait letartóztatták és lakhelyükön a cári rendorség házkutatást tartott. Így találták meg Sevcsenko cárellenes verseit, amelyek miatt büntetésből besorozták, és a Kaszpi-tengerre küldték egy speciális (öngyilkos) alakulatba. Maga I. Miklós cár írásban parancsolta meg, hogy az „őrizetes” nem írhat verseket és nem festhet. Bár ezt igyekeztek betartani, Sevcsenko számos novellát irt titokban rabsága idején. Számos öngyilkos küldetésben kellett részt vennie (pl. az Aral tó akkor még ismeretlen vidékének feltérképezése), de mindet túlélte. Bár a cár halála után kegyelmet kapott, nem térhetett vissza Ukrajnába. Egyszer még megpróbált hazaszökni, de újra letartóztatták, és rendőri felügyelet alá helyezték. Szt. Pétervárban halt meg, először ott is temették el, de két hónap múlva mégis átvitték Ukrajnába, és hamvait ott helyezték örök nyugalomra.

Sevcsenko elsőként ötvözte az ukrán népdalokat a klasszikus versírás elemeivel (számos balladája hangulatilag és stilisztikailag nagyon hasonló Arany János balladáihoz). A népies elemeket a városi beszélt nyelvvel és a szláv egyházi szövegekkel ötvözve létrehozta az ukrán irodalmi nyelvet. Műveit több mint 100 nyelvre fordították le, számos balladáját megzenésítették. Legismertebb magyarra fordított verse a „Végrendelet”.

Demokratikus elképzelései a majdani ukrán nemzetállamról jelentős hatást gyakoroltak az ukrán politikusokra és gondolkodókra. Verseivel felébresztette az ukrán nemzeti érzést az értelmiségiek között, néprajzi gyűjtéseivel és beszámolóival rávilágított a jobbágyság nyomorúságára. Keserűen kritizálta „talpnyaló” honfitársait, és felszólította az ukránokat, hogy ne legyenek többé az idegen megszállók szolgái, legyenek büszke, szabad emberek – büszkék a történelmükre és nemzeti örökségükre a saját, szabad földjükön.